Gyerekkoromban sokat jártuk nagyanyámmal a közeli Búzaberki parkerdőt, mert hogy akkoriban még így hívták. Szépen gondozott, kavicsos gyalogutakkal átszőtt, ligetes erdő volt. A kirándulóutak mellet elhelyezett padokkal, tűzrakó helyekkel, faházakkal ideális helyet biztosított a természet szerelmeseinek az aktív kikapcsolódásra.
A bánya bezárását követően az erdőterület részben magánkézbe, illetve erdészeti tulajdonba került, így a parkerdő funkciója sajnos megszűnt, ami látványos és gyors hanyatlást eredményezett. Az erdő elbozótosodott, az ösvények megszűntek, az erdőben található létesítményeket felszámolták, széthordták, tönkretették. Annak aki még emlékszik rá, hogy milyen volt fénykorában, most csak a szíve szorul össze, ha ellátogat a régi helyszínekre. Már ha egyáltalán még rátalál.
A bánya bezárását követően az erdőterület részben magánkézbe, illetve erdészeti tulajdonba került, így a parkerdő funkciója sajnos megszűnt, ami látványos és gyors hanyatlást eredményezett. Az erdő elbozótosodott, az ösvények megszűntek, az erdőben található létesítményeket felszámolták, széthordták, tönkretették. Annak aki még emlékszik rá, hogy milyen volt fénykorában, most csak a szíve szorul össze, ha ellátogat a régi helyszínekre. Már ha egyáltalán még rátalál.
Sajnos ugyanerre a sorsra jutott a bányász emlékpark is, és az ott található bányász szobor is, mert bizony ilyen is volt valamikor a parkerdőben. Nagyanyámmal eltöltött közös sétáink kötelező állomása volt a "bányászbácsi" meglátogatása is. Ő csak így emlegette, nekem pedig így ivódott be az emlékezetembe.
Ahogy előző posztomban is említettem, a vasasi szénbányászat kezdetét 1782-re teszik. Ennek 200. évfordulójára tervezték a bányász emlékmű felállítását.
A Dunántúli Napló 1982. szeptember 5-i számában a következőkről tudósít: "Jubileumi emlékművet avattak tegnap délelőtt 9.00 órakor Vasas II-n, a Parcsin dűlő felett lévő ligetes hegyoldalon, a társadalmi összefogással létesítendő bányász pihenőparkban. Az emlékmű 4,20 méter magas, kezeit magasba emelő bányász, vörösrézből készült robusztus alakja a természettel küzdő ember erejét jelképezi. Alkotója Vasas Károly szobrászművész, az MNK érdemes művésze. A szobor mögött betonból készült ívelt szelvények hármas vonulata látható, amely a földtani rétegeket, a mecseki széntelepeket szimbolizálja. A talapzat és a betonívek tervezője Klausz Gyula építész. Az impozáns emlékmű talapzatának és a betoníveknek a kivitelezője a Mecseki Szénbányák építési üzeme volt. A Bányászhimnusszal kezdődő avató ünnepségen dr. Kapolyi László akadémikus, az Ipari Minisztérium államtitkára mondott ünnepi beszédet. Pár szóval ecsetelte a mecseki szénbányászkodás kialakulásának történetét és beszélt a Mecseki Szénbányák előtt álló feladatokról. Az ünnepi beszédet követően az Ipari Minisztérium, az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága, a Baranya Megyei Tanács, a Mecseki Szénbányák, a szovjet cservonográdi bányászdelegáció, a lengyel bányászküldöttség, valamint a Vasas bányaüzem képviselői koszorút helyeztek el az emlékmű talapzatán."
 |
| Bányászemlékmű-avatás Pécs-Vasason (1982.) |
Ezt követően társadalmi összefogással, és a Mecseki Szénbányák támogatásával a bányász emlékpark építése tovább folytatódott. Az emlékmű közelében faházakat ácsoltak. Tűzrakóhelyet, sőt még egy kis ivókutat is létesítettek, melyből folyamatosan csordogált a hűsítő, tiszta forrásvíz.
 |
| A bányász emlékpark avatása |
Ezt követően az emlékpark, és a közeli pihenő, rekreációs létesítmények minden évben helyt adtak a bányásznapi ünnepségeknek. A parkerdő hangulatos kirándulóhelyet, és kellemes kikapcsolódást biztosított a családoknak, ha egy kicsit ki akartak szakadni a hétköznapok monotonitásából.
Sajnos az idill nem tartott sokáig, ugyanis az 1993-as bányabezárást követően a parkerdő és a bányász emlékpark gazdátlanná vált, és sajnos se az önkormányzat, se más szervezet nem érezte feladatának, se kötelességének, hogy a területet gondozza. A magánkézbe, és erdészeti tulajdonba került területek elhanyagolódtak, elgazosodtak, a sétálóutakat benőtte a bozót, és a kirándulók is lassan eltűntek az erdőből.
A korábban megépített faházakat, erdei fajátékokat, és magát az emlékművet is először csak megrongálták, végül nyom nélkül el is tűntek.
Ahogy a bányász szobor környezetét egyre inkább visszahódította a természet, az emberek megfeledkeztek róla. Legalábbis azok, akiknek a gondját kellett volna viselniük, de sajnos egy másik csoport nem feledkezett meg róla. Az eldugott, elhagyatott helyen a hatalmas bányász szobor vörösréz teste csábító prédát jelentett a fémtolvajok számára.
Először csak combtól lefelé a "nadrágját" vágták le róla, a cipőjét, és a felsőtestét meghagyva, ami miatt egy ideig igen groteszk látványt nyújtott. De ez az állapot se tartott sokáig. Sajnos a "rövidnadrágos" bányászt ledöntötték a lábáról, és egyik napról a másikra már csak a talapzatból kiálló csonkok árválkodtak a helyén.
A korábban megépített faházakat, erdei fajátékokat, és magát az emlékművet is először csak megrongálták, végül nyom nélkül el is tűntek.
Ahogy a bányász szobor környezetét egyre inkább visszahódította a természet, az emberek megfeledkeztek róla. Legalábbis azok, akiknek a gondját kellett volna viselniük, de sajnos egy másik csoport nem feledkezett meg róla. Az eldugott, elhagyatott helyen a hatalmas bányász szobor vörösréz teste csábító prédát jelentett a fémtolvajok számára.
Először csak combtól lefelé a "nadrágját" vágták le róla, a cipőjét, és a felsőtestét meghagyva, ami miatt egy ideig igen groteszk látványt nyújtott. De ez az állapot se tartott sokáig. Sajnos a "rövidnadrágos" bányászt ledöntötték a lábáról, és egyik napról a másikra már csak a talapzatból kiálló csonkok árválkodtak a helyén.
 |
| A Dunántúli Napló cikke a szoborlopásról - 1996.09.10. |
Tudomásom szerint azóta se derült ki, hogy kik tulajdonították el a szobrot, és végül mi lett a sorsa. Nagy valószínűséggel valóban feldarabolva végezte egy MÉH-telepen. Méltatlan, elszomorító, és felettébb dühítő vég.
A fenti cikkben viszont egy érdekes megállapításra lettem figyelmes. A "bányásznőt mintázó szobor" Bányásznő? Hogy mi? Eddig tévhitben éltem, és most derült csak ki, hogy a bányászbácsi valójában nő volt? Hát nem is tudom... Eléggé furcsa lenne számomra egy nő, mint szénbányász, de hát a művészi szabadságnak semmi sem szabhat gátat. De az is lehet, hogy szimplán csak sajtóhiba történt. Vagy így, vagy úgy, de az én emlékezetemben továbbra is csak bányászbácsi marad.
 |
| A bányász emlékmű maradványai |
Az emlékmű jelenleg még elszomorítóbb látványt nyújt. Az egészet benőtte a sűrű bozót. Aki nem tudja, hogy pontosan hol és mit keressen az talán rá se bukkanna. Már a szobor csizmája, és a díszfelirat se látható a betoníveken. A masszív beton monstrum persze túlélte a tolvajok tevékenységét, de a graffitisek, firkálók, vandálok még ezt se tartották tiszteletben. Ennyi maradt a "bányászbácsiból" mára.
Talán ismét egy társadalmi összefogásra lenne szükség!?
Források:
1. Dunántúli Napló archívum
1. Dunántúli Napló archívum
2. www.kozterkep.hu
